Most érkezett! Azon melegében le is teszteltük: ZB2L3 akkumulátor kapacitásmérő modul

Sokszor lehetünk kíváncsiak egy akkumulátor tényleges kapacitására. Ez elengedhetetlen lehet pl. egy Li-ion akkupakk készítésekor (mert az egymással sorba kötött cellák kapacitása nagyon hasonló kell legyen), de jó lehet lemérni egy gyanúsan olcsó, felirat szerint 9800 mAh-s kínai akkumulátort, főleg, ha tudjuk, hogy a legnevesebb gyártók még nem nagyon tudtak 4000 mAh fölé menni. Én személy szerint teljesen jó cellákat szoktam kitermelni meghibásodott laptopok akkumulátorainak bontásából. Az itt mellékszereplő példány is ilyen, azért néz úgy ki, mint ha nem lenne teljesen új. A bontott cellán szándékosan rajtahagytam 1-1 kis darabot az eredeti pontheggesztett fülekből, erre könnyű vezetéket forrasztani.

Nemrég érkezett üzletünkbe a címben említett kis műszer,

egyből ki is próbáltam. Ehhez azért kell egy kevés előkészület. A műszer csak előre teljesen feltöltött akkumulátor kapacitását tudja mérni, így azzal kezdjük, hogy feltöltjük a mérendő celánkat. Ezt megtehetjük pl. egy powerbank házba helyezve. Ekkor csak egy microUSB töltőt kell rádugni, és kijelzi, hogy hogy áll a töltéssel:

Másik lehetőség, hogy egy áramkorlátozással rendelkező tápegységre kötjük (én a saját jól bevált XYS3580 tápegységemre kötöttem):

A vezeték másik végén egy-egy kis mérőkampó volt. Ha egyszerűbb megoldást szeretnénk, az akkumulátort 18650-es Li-ion akkumulátor tartóba is helyezhetjük.

Feszültségnek 4.19 voltot állítottam be, töltőáramnak 500 mA-t. Addig töltöttem, míg a felvett áram 20mA-re csökkent (a feltételezett névleges kapacitás 1%-ára). Persze bármilyen áramkorlátozással rendelkező kis tápegység, vagy egy TP4056-os modul is alkalmas a töltésre.

Ezután az akkumulátor füleire forrasztottam 1-1 rövid vezetéket, és összekötöttem a rendszert. Különösen figyelni kell az akkumulátor polaritásának a helyes bekötésére (a panel aljára rá van írva az IN + / – jelölés), mert fordítva bekötve tönkremehet a mérő.

Mivel a műszer az akkumulátor energiáját a mellékelt nagy teljesítményű ellenálláson adja le, ki kellett választani, hogy a 2 ellenállást hogy akarom használni. Egy pici kalkuláció:

Az ellenállások 7.5 Ω, 5W-os darabok. Ha egy cellára egyet kötök, az hozzávetőleg (I = U / R ) 0.5 A árammal fog merülni. Ha a kettőt párhuzamosan kötöm, akkor 1 A jön ki. A cella ezt is gond nélkül kibírná, de én inkább az 1 ellenállást választottam, mert az közelebb áll, az akkumulátorok névleges kisütő áramához. Az ellenálláson felszabaduló höteljesítmény eleinte ( P = U2 / R ) 2.2 W, azaz bőven a megengedett 5 W alatt van. Ha nagyobb kapacitású cellát akarunk mérni, párhuzamosan lehet kötni a 2 ellenállást, ha kisebb árammal akarjuk terhelni, vagy 2-3 sorba kötött cellát akarunk mérni, akkor sorba kell kötni az ellenálásokat. Az ellenállás(oka)t mindenképpen úgy kell elhelyezni, hogy ne érjen(ek) semmihez, mert működés közben bizony meleg(ek).

A panelnek áramot adunk a microusb csatlakozóján, és el is indul. Elsőre kijelzi a mért feszültséget az akkumulátoron. Ezután célszerű a + / – nyomógombokkal (+-al kezdve) beállítani a lekapcsolási feszültséget. Ha ezt nem tesszük meg, akkor magától 2.5 V-nál hagyja abba a merítést, de az akkumulátorok specifikációja általában 2.7 V-ot említ, ez alá nem célszerű meríteni. Én is 2.7 V-ot állítottam be.

Ezután már csak az OK gombot kell megnyomni, és indul a mérés. Az oldalsó 3 LED jelzi, hogy a kijelzőn éppen mi látható ( kapacitás, merítőáram, feszültség), a kijelzőn pedig felváltva megjelennek ezek a paraméterek. Ha az akkumulátor elérte az előre beállított lemerítési feszültséget, a merítés leáll, és látjuk a mért kapacitást. Ilyen egyszerű.

Még egy dolog: az ellenállás erősen melegszik merítés közben. Meg is mértem egy érintés nélküli infra hőmérő segítségével.

Ez bizony 92 fok körül van már ennél a 2.2 W teljesítménynél is. Ne fogdossuk!

Már csak egy teendőnk marad, az akkumulátort újra feltölteni. Lemerítve ne tároljuk sokáig, mert tönkremegy.

Vélemény, hozzászólás?

Amennyiben megadod az email címed, értesítünk a termék beérkezésekor. Email címedet semmilyen más célra nem használjuk fel. Ez a jelzés nem minősül megrendelésnek, nem jár fizetési kötelezettséggel. Nem tudjuk garantálni a termék beérkezését, de próbálkozunk vele.
0
    0
    Kosarad
    A kosarad üresVissza a boltba